Interjú Salamon Márkkal

1. Miért érdemes vezetővel túrázni, vagy pályákon kívül síelni? Miért jelent könnyebbséget a vendégnek és milyen lehetőségek rejlenek benne?

Kevesek által ismert helyekre is eljuthatunk. A vezető kiemelkedő tudással, tapasztalattal és helyismerettel rendelkezik, ismeri az aktuális hóviszonyokat, megfelelően interpretálja a lavinajelentésben leírtakat és ezek függvényében tervezi meg az optimális túrát – a kliensek tudása, kondíciója és kívánsága alapján.

Nem a résztvevőkön van tehát a döntések terhe, azokat a vezető hozza meg, hogy hol menjenek, vagy mekkora távolságokat tartsanak és hol, milyen biztos pontokon várják meg egymást a lesiklásnál. Lényegében ezzel biztosítja a vendégeknek, hogy azok csak a síelésre és magukra koncentrálhassanak, megspórolva nekik, hogy folyton - a tudás esetleges hiányában rizikós - helyes döntéseken gondolkozzanak.

2. Kik szoktak hegyivezetőt fogadni?

Alapvetően bárki vállalkozhat például egy vezetett sítúrára, akinek megfelelő kondíciója van és kihívásokra vágyik - síelni/ snowboardozni azért persze tudni kell. A sítúráknak elég széles a skálája. Ha alpesi terepen önállóan indul el valaki, ahhoz komplex, sokrétű tudás szükséges.

Nem csupán azok fogadnak hegyivezetőt akik még kezdők, vagy fejlődni szeretnének valamiben. Vannak olyan túrák, amelyek megkívánnak egy bizonyos tapasztalatot: gyakorlott túrázók számára kerülnek kiírásra. Van, amikor nincs meg az embernek a kellő helyismerete, olyan környékre készül, ahol még nem volt. A magashegyi környezet a maga veszélyeivel és kockázataival megköveteli a jól képzett túratársakat, ilyenkor jól jön a vezető jelenlétéből adódó plusz biztonsági faktor, plusz egy többnapos túra esetében a komfort is, hogy van, aki intézi az egész szervezést és szállásfoglalást is. Ilyen többnapos túra például „Keleti-Alpok Haute Route“-ja, a Hochtirol sítraverz, ami hagyományosan a dél-tiroli Kasernből, vagy esetenként a kelet-tiroli Stödern-ből indul és a hatodik napon a Großglockner megmászásával ér véget. Ilyen sítúrára nem célszerű magunk nekiindulni. Ha valakinek nincsen társa, akkor is becsatlakozhat egy vezetett túrára. Ezek a túrák általában jó hangulatban telnek. Megismerhetünk olyanokat, akikkel lehet, hogy legközelebb is szívesen mennénk és akiknek hasonló érdeklődési körük, kondíciójuk és ambícióik vannak - amit nem biztos, hogy mindenki megtalál saját baráti körében.

3. A hegyivezető a vendégeknek a sítudását is tudja fejleszteni egy túra során?

Egy vezetett sítúrának nem feltétlen az a fókusza, hogy a sítudást fejlessze, de természetesen ki lehet térni erre is. A vezető (Ausztriában nem véletlen Berg- und Skiführer) tud tippeket adni a síelési technika terén, annak fejlesztésére, korrigálására. Ha valaki bizonytalan kezeletlen terepen vagy mély hóban való síelésben, akkor érdemes egy külön erre beiktatott napon egy sípálya környékén gyakorlatokat végezni, ahol több lesiklás áll rendelkezésre, a pályán és azon kívül egyaránt. Ha valakinek a pályán nem megfelelő a technikája, akkor a pályán kívül sem lesz jobb, mély hóban valószínűleg gondjai lesznek. Fontos, hogy az alapok a pályán már meglegyenek. Ez inkább a helyes technikáról szól, nem csupán arról, hogy valaki lejön-e esés nélkül a piros, vagy a fekete pályán.

Ha kevésbé gyakorlottak a vendégek, érdemes besízéssel kezdeni, sípályán és pálya melletti terepen, ez esetben még be lehet iktatni mellé egy lavinakereső gyakorlatot is, vagy felfrissíteni a tudást.

4. Mi az ideális létszám egy vezetett túrán vagy egy freeride napon?

 Négy-öt fő plusz a vezető egy ideális létszám. Kevesebben természetesen mindig lehet menni. Öt-hat főnél nem kell, hogy nagyobb legyen a csoport. Ez részben függ a terepviszonyoktól is a túra nehézségétől is. Egy nagyobb csoport általában lassabban, nehézkesebben mozog, nehezebb megtartani az összhangot. Vannak túrák, amikor az időjárás függvényében nem áll az egész nap rendelkezésünkre a biztonságos sítúrázáshoz - ilyenkor nem árt ha gyorsabbak vagyunk.

5. Miért fontos képességeinket reálisan megítélni egy túrára való jelentkezéskor?

Fontos, hogy egy több fős társaság viszonylag homogén legyen. Ne legyenek óriási különbségek tudásban, kondícióban és az elvárásokban sem. Például ha az egyik résztvevő 1500 méter szintet akar, a másik meg nem bír 1000-nél többet menni, akkor az könnyen feszültségeket teremt, elégedetlenséghez vezethet. Egy már meglévő ismerősökből álló társaságban, akik ismerik egymás képességeit ez általában jól működik. Ha pedig egy meghirdetett csoportos túrára jelentkezünk, akkor szerepelni szokott a kiírásban, hogy mik az elvárások. Itt az ember őszinteségén múlik, hogy reálisan ítéli-e meg képességeit. Kételyek, bizonytalanság esetén természetesen mindig lehet és érdemes a vezetőt kérdezni.

6. Hogy néz ki a tervezés folyamata? Mely tényezőket elengedhetetlen figyelembe venni egy sítúra, vagy akár egy sínap tervezésnél?

A tervezés során első körben informálódni kell az aktuális viszonyokról, megkeressük az aktuális időjárás előrejelzést, továbbá, hogy milyen volt az időjárás az elmúlt napokban. Tájékozódunk a lavina jelentésből (lawinen.report) a szöveges összefoglalót is részletesen elolvasva. A fejrészben azontúl, hogy mekkora a várható lavinaveszély azt is leírják, hogy mi a fő lavinaprobléma és az mely expoziciókat, valamint magassági zónákat érinti elsősorban. Tehát összefoglalva a mekkora?, a miféle?, és a hol? kérdés-hármasra kapjuk meg a válaszokat a jelentésben (wie?/was?/wo?). A további szövegben a veszélyes helyek pontosabb leírására kerül sor, majd a hótakaróról és az arra befolyással bíró időjárási tényezőkről kapunk hasznos infókat.

A várható időjárás és lavinaveszély tükrében kiválasztjuk a terep adottságaiból adódóan alkalmas túrát, amely mellőzi a lavinajelentésben említett kritikus helyeket. Az útvonal tervezése során figyelembe vesszük, hogy kikkel indulunk túrázni (sítudás, kondíció, tapasztalat, elvárások).

Fontos, hogy mindenkinek teljes felszerelése legyen és azt alkalmazni is tudja. Készítsünk egy időtervet szünetekkel, tartalékokkal. Legyen B- esetleg C útvonal opciónk is, amennyiben a kiszemelt túra valami oknál fogva nem lenne lehetséges. Például kiszaladunk az időből, valakinek a csapatból erőnléti problémái adódnak, vagy a lavinahelyzet kockázatosabb, mint amire elsődlegesen számítottunk.

A túra során többféle stratégia létezik a lavinaveszélyes terepen való haladás kockázatainak csökkentésére. Ilyenek például a stop or go, a Snowcard, a Grafikus redukciós módszer, vagy a klasszikus Werner Munter féle 3x3 metódus. Ezek valamelyikének elsajátításához érdemes egy lavinaismereti tanfolyamra ellátogatni.

Fontos, hogy az ember rugalmas legyen, tudjon alkalmazkodni a helyszínen az aktuális viszonyokhoz és ne ragaszkodjon mindenáron a kiszemelt céljához. Ideális esetben nem indítunk el a túra során lavinákat, ugyanakkor visszajelzés híján azt is csak találgathatjuk, hogy mennyire voltunk közel egy ilyen eseményhez. Aki kellő mértékben defenzív és nem vonakodik alkalom adtán visszafordulni vagy a túraútvonalán módosítani, annak még lesz lehetősége a továbbiakban újra nekifutni a félbehagyott, vagy módosított túrának, ezt ne felejtsük.

7. Mit tanácsolsz az ügyes, sípályákról alkalomadtán letérő síelőknek?

Mielőtt a fekete pálya széléről beleugranál friss hóba, érdemes elszámolni magadban háromig és végiggondolni, milyen veszélyek lehetnek a pályától akár nem messze. Sajnos gyakran látni olyan síelőket, akik a tudatlanság teljes nyugalmával térnek le sípályákról, alapvető biztonsági felszerelés (lavina jeladó, szonda, lapát) nélkül – ez mind magukra, mind másokra nézve súlyos következményekkel járhat.

Mindenképpen lavina felszereléssel induljunk útnak és tájékozódjunk a lavinajelentésből, ha a pályán kívül szeretnénk síelni. A biztosított pályákat elhagyva már nem a sípálya-kezelőt terheli a felelősség, hanem saját felelősségre megyünk. Magunk is elindíthatunk egy lavinát amennyiben meredekebb (jellemzően 30° feletti) terepen síelünk (info: a fekete pályák 40% meredekségnél kezdődnek, ami kb. 22°-nak felel meg).

Gleccsersíterepen a kezelt pályákról letérve számolnunk kell a gleccserhasadékokkal és azok veszélyeivel. A szezon kezdetén ezek még sokszor nyitottak, de ha be is lennének fedve, jó eséllyel nem képződtek még olyan stabil hóhidak rajtuk, hogy egy síelőt elbírjanak.

Freeride síterepeken jellemzően szoktak lenni lavina check- pontok a keresőeszköz kontrollálására, egyes helyeken vannak gyakorlópályák is keresési tréninghez. Mindenképpen sajátítsuk el a biztonsági felszerelés rutinszerű használatát, mert a keresésnél, mentésnél rengeteg időt el lehet pazarolni. Sokan lebecsülik a kiásás erő- és időigényességét is. Ha valakit eltemet a lavina, 10 perc után rohamosan csökken az esélye annak, hogy ne fulladjon meg, már amennyiben a lavinát túlélte. Iyen esetben rendkívül gyorsan és összehangoltan kell a társaknak dolgozni, mert nagyon kevés idő áll rendelkezésre. Nem a megfelelő pillanat arra, hogy "na, most megnézek egy Youtube videót, hogy hogyan is kell ezt csinálni."

A kötelező biztonsági felszerelésen túl az airbag hátizsák is igen népszerű felszerelés napjainkban. Viselése ugyan nem jelent túlélési garanciát, de segítségével nagyobb eséllyel maradunk a felszínen lavinába kerülés esetén, azaz kisebb a valószínűsége, hogy viselőjét teljesen betemesse a hó.

+1 Szimbiózisban a természettel: miért lehet egy vezetett sítúra mentálisan is kikapcsolódás?

Az érintetlen téli tájban, hóban való menetelés nemcsak fizikai erőfeszítést, hanem meditatív hatást is kiválthat: lehetőséget ad arra, hogy elmerüljünk gondolatainkban, összhangba kerüljünk a természettel, végső soron önmagunkkal. Ugyanakkor a hó, a terep és az időjárás változásainak figyelemmel kísérése, valamint a döntések meghozatala fokozott koncentrációt és figyelmet igényel. Ebből a szempontból a vezető szerepe kulcsfontosságú, hiszen ő átvállalja ezeket a feladatokat, lehetővé téve a kliensek számára, hogy jobban átéljék a pillanatot és a természet szépségét. A fizikai erőfeszítéseinkért pedig az egyedülálló kilátás és a jól megérdemelt lesiklás a jutalmunk.